Budapest, Hősök tere
A Hősök tere egyike Budapest legszebb és legfontosabb tereinek, történelmi és művészeti szempontból egyaránt. Az Andrássy út végén található, mellyel együtt a Világörökség részét alkotják, nagyon közel a Városligethez, a Vidámparkhoz és az Állatkerthez. A téren két oldalán két kiemelkedően fontos épület helyezkedik el: a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok.
A tér közepén áll a Millenniumi emlékmű, melynek szobrai a hét honfoglaló magyar törzset és más fontos történelmi személyeket jelenítenek meg. Középen, szemben az Andrássy úttal egy 36 méter magas oszlopot láthatunk, melyet Gábriel arkangyal szobra koronáz. A legenda szerint Gábriel meglátogatta álmában I. Szent Istvánt és azt sugallta neki, hogy fogadja el a koronát és a keresztény hitet. Szent István hallgatott Gábriel szavaira és Magyarország a középkori Európa egyik legfontosabb királysága lett.
Az oszlop körül 85 méteren allegorikus szobrokat láthatunk: a Munka, a Jólét, a Tudás, a Glória, a Béke és a Háború szobrait.
A Millenniumi emlékmű építése 1896-ban, az ezredik évforduló évében kezdődött és 1929-ben fejeződött be, a tér ekkor kapta végső nevét.
Koncerteknek, fesztiváloknak ugyanúgy helyt ad, mint politikai megmozdulásoknak és sportnapoknak.


