Ancsa blogja

A nyári hétvégéken két helyszínen: egy Budán és egy Pesten.

Örömünkre szolgál hírül adni, hogy a hétvégéken 2 helyszínen is megtalálhatók vagyunk Budapesten. Egyrészt a Budai Várban található Királyi Bor és Pincemúzeum udvarán, másrészt a Lánchíd pesti lábánál a rakparton.
Egy kis séta, egy finom pompos...

Nyár van, nyár!

Kedves Honlaplátogatók!

Örömmel tudatom, hogy gőzerővel formálódik a nyári vásárnaptárunk, előre láthatólag már júniusban ellátogatunk Szombathely városába a nagyszabású Szent Iván éjszakai vigasságokra, júliusban pedig Zánkán, a Balaton Music Wave fesztiválon találkozhattok velünk.
Addig is várunk szeretettel mindenkit a Nemzeti Vágtán a Vágta Korzón, illetve a Pünkösdi Sokadalmon Szentendrén a Skanzenban.

Szép napot, Ancsa

Színesedik a vásárnaptár

Sikerül lassan feltennem az összes májusi előfordulásunkat, kiegészítve már egy-két júniusival is.
Plusz: meglepetés van készülőben!!! (folyt.köv.)

Helyek, időpontok

Frissítettem kicsit a rendezvényeket, feltöltöttem néhány eljövendő helyszínt.
Igyekszem a jövőben folyamatosan aktualizálni ezeket, hogy a kedves vendégeink naprakészek legyenek velünk kapcsolatban.

Mai második

Kedves Hölgyeim, Uraim, Barátok, Ismerősök, Ismeretlenek, Mindenki!
Ime a megújult, átalakult, felspécizett honlapunk!
Használják, használjátok bátran, vidáman. Szívesen veszem a véleményeket, kritikát és dícséretet.

Készülődés...

Miután sikeresen kipihentük a hosszú Karácsonyi Vásár okozta fáradalmakat, feltöltődve indulhatunk neki az idei szezonnak.
Az igazsághoz abszolút hozzátartozik az is, hogy aggodalmakkal telve is indulunk, mivel sajnos nem látjuk előre, mit okoz a jelenlegi gazdasági bizonytalanság a vásárok és fesztiválok háza táján.
De bizakodunk!

Fordulás a célegyenes felé...

Tegnap, azaz november 12-én délután aláírtuk a szerződést a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárra.
Most már bizonyos, hogy lesz idén télen is Töki Pompos, sólet, töltött káposzta, sült tök, gyümölcsös-édes lepény a vásári forgatagban.
Mai naptól számolva már csak "nyolcat kell aludni"...
Viszlát!